Amikor a szórakozás mások rettegésévé válik.

Gyerekként én is csodálattal néztem a tűzijátékot. A színek, a fények, a pillanat varázsa lenyűgözött. Akkor még nem tudtam, hogy miközben én örülök, valahol egy kutya pánikrohamot él át. Egy vadállat fejvesztve menekül. Egy idős ember összerezzen minden robbanásra. Egy autizmussal élő gyermek vagy egy szorongással küzdő ember számára pedig a percekig tartó hangzavar valódi szenvedést jelent.

A tudás felelősséggel jár.

Amikor már tudjuk, hogy egy számunkra néhány perces látványosság más élőlényeknek rettegést, sérülést vagy akár pusztulást is okozhat, többé nem mondhatjuk, hogy nem tudtunk róla. Innentől kezdve már döntést hozunk.

Nem arról van szó, hogy bárkit meg kellene fosztani az ünneplés örömétől. Az ünnepek fontosak. Az augusztus 20-i megemlékezés fontos. A közös élmények fontosak.

De valóban csak úgy lehet méltóképpen ünnepelni, ha közben mások szenvednek?

A világ folyamatosan változik. Egyre több dolgot hagyunk magunk mögött azért, mert rájöttünk, hogy léteznek jobb, emberségesebb megoldások. Ez a fejlődés lényege. Nem azért változtatunk, mert valaki elvesz tőlünk valamit, hanem mert többet tudunk, mint korábban.

Ma már számtalan korszerű alternatíva létezik. Drónshow-k, fényfestések, lézershow-k, zenei és vizuális produkciók, amelyek ugyanúgy képesek közösségi élményt nyújtani, miközben nem okoznak ekkora terhelést az állatoknak, a természetnek és azoknak az embereknek, akik számára a robbanások nem ünnepet, hanem félelmet jelentenek.

A kérdés valójában nem az, hogy szép-e a tűzijáték. Igen, szép. A kérdés az, hogy megéri-e. És a válasz egyértelműen NEM! 

Megéri-e néhány perc látvány azért, hogy menhelyek és állatvédők napokig eltűnt kutyákat keressenek? Hogy madarak ezrei rémüljenek meg, sérüljenek vagy pusztuljanak el? Hogy háziállatok remegve bújjanak el, sokan napokig ne tudjanak megnyugodni? Hogy idős, beteg, vagy traumát átélt emberek ismét átéljék a félelmet?

A fejlődés egyik legfontosabb jele az empátia.

Az a képesség, hogy képesek vagyunk a saját örömünkön túl mások szemszögéből is látni a világot. Nemcsak azokéból, akik ugyanolyanok, mint mi, hanem azokéból is, akiknek nincs hangjuk. Az állatokéból. A vadon élő élőlényekéből. Azokéból az emberekéből, akik csendben viselik a robbanások következményeit.

A PetPalsnál nap mint nap látjuk ennek az árát. Minden évben eltűnt kutyák százairól érkeznek bejelentések. Gazdik keresik kétségbeesve kedvenceiket. Önkéntesek dolgoznak éjjel-nappal, hogy minél több állat hazajuthasson. És sajnos nem minden történet végződik boldogan.

Talán itt az ideje feltenni magunknak egy egyszerű kérdést: Ha ma találnánk ki a tűzijátékot, minden ismert következményével együtt, vajon ugyanúgy bevezetnénk, mint nemzeti ünnepi hagyományt?

Az ünneplésnek nem kell fájdalmat okoznia. Nem kell, hogy az egyik öröme a másik szenvedésére épüljön.

Az igazi fejlődés nem abban mérhető, hogy milyen látványos dolgokat tudunk létrehozni, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e együttérzőbb, felelősebb döntéseket hozni.

Mert egy valóban fejlett társadalom nemcsak önmagát ünnepli, hanem vigyáz mindazokra is, akikkel ezt a világot megosztja.  

 

GK - PetPals