Kutya

Bonbon

Bonbon gazdit keres – egy aprócska álomkutyus, hatalmas szívvel

Bonbon 8 éves, ivartalanított, egészséges, oltott, chipes kan kutyus, mindössze 3,5 kg — de szeretetben, okosságban és egyéniségben sokkal nagyobb, mint gondolnád.

Mozgékony, vidám, tanulékony kis társ, aki imád játszani plüssökkel, labdával, huzival, szeret a kertben sütkérezni, szaglászni, bújni és trükköket tanulni. Jutalomfalattal nagyon jól motiválható, élvezi a klikkeres tanulást, és szépen halad a nose workben is.

Hámban ügyesen sétál, vezényszavakkal jól irányítható, kutyákkal szépen kommunikál, felnőtt emberekkel kedves, otthon pedig nyugodtan egyedül hagyható, nem rongál.

Bonbon mára egy igazi álomkutyus lett. Már csak a saját családja hiányzik.

Pedig nem könnyű múltból érkezett. Sok bizonytalanság, félelem és trauma érte, komoly szorongásokkal küzdött, és egy időben még a viselkedéses eutanázia lehetősége is felmerült.

Szerencsére Alexy Krisztina, a Zizidance Kutyatréning Rehabilitáció rehabilitációs trénere hitt benne. Krisztina és párja 12 éve foglalkoznak ideiglenes befogadással, Bonbon pedig náluk kapta meg azt az állandóságot, türelmet, következetességet és szeretetet, amire mindig is szüksége lett volna.

Krisztina remek munkát végzett vele: a korábban szorongó kiskutyából mára egy okos, együttműködő, szeretettel teli társ lett, aki készen áll arra, hogy végre valakinek az igazi családtagja legyen.

Bonbon kertes házba költözhet, olyan családhoz, ahol nyugalom, figyelem és szeretetteljes következetesség várja. Ha vannak gyerekek, fontos, hogy már nagyobbak legyenek, akik értik, hogy egy kutya nem játékszer, hanem érző lény.

Szerződéssel, online kapcsolattartás vállalása mellett költözhet, személyes ismerkedés után, ha működik a kémia.

Nézzétek meg a fejlődéséről készült videókat:
https://www.facebook.com/reel/1507833323989380
https://www.facebook.com/reel/2205615849941071
https://www.facebook.com/reel/741016865494913

Bonbon már készen áll.
Már csak egy saját család hiányzik neki.

bővebben
bezár
Jelenlegi lakhelye:
Bonbon
További tudnivalói
Neme: hím
Életkora: 8 év
Ivartalanított: 1
Születési dátuma 2018.
Fajta keverék
Színe krém
Mérete kicsi 3,5 kg
Természete mozgékony, vidám, tanulékony, okos, jól motiválható, nyugodt
Egészségi állapota oltott, chippelt, ivartalanított
Örökbefogadása

Elhelyezkedés:
Pest - Budapest XV. kerület

Elérhetőségek:
Telefon: 06204267796
TikTok: https://www.tiktok.com/@zizidancebudapest

www.zizidance-trukkiskola.hu

www.facebook.com/zizidancebudapest

 

Sokat segítetek nekünk, ha jelzitek a menhely felé, hogy nálunk találtatok rá a kiszemelt állatra! Köszönjük - a PetPals csapata!

Alexy Krisztina és a Zizidance Kutyatréning Rehabilitáció munkája igazán példaértékű.

Krisztina nemcsak kutyákkal foglalkozik, hanem történetekkel, traumákkal, bizalomvesztett lelkekkel is. Rehabilitációs trénerként olyan kutyáknak segít, akiknek nem elég egy kis tanítás vagy néhány vezényszó: nekik türelemre, következetességre, biztonságra és valódi megértésre van szükségük.

A Zizidance szemléletében nagyon szerethető, hogy nem „problémás kutyákat” lát, hanem érző lényeket, akiknek meg kell érteni a múltját, a félelmeit és a jelzéseit. Krisztina munkája arról szól, hogy a kutyák újra bizalmat építhessenek az ember felé, és megtalálják azt az egyensúlyt, amelyben végre önmaguk lehetnek.

Érdemes követni a munkájukat, mert rengeteget lehet tanulni abból, ahogyan szeretettel, szakmai alázattal és következetességgel segítenek a kutyáknak.

Fotók