Dixi

Szia leendő gazdim!

Az én nevem Dixi. 1 év körüli, igazán aprócska fiú vagyok, csak a lábaim hosszúak egy picit - de ez csak még több pozitív tulajdonságot jelent, nem igaz?

Most április 24-én kerültem be egy borsodi ebrendészeti telepre, miután hetekig kóbroltam egy kertvárosi részen. Bár hiába kerestelek, ott sem találtalak Téged, gazdim, de azért néha pár szánalomfalatot kedves emberek dobtak nekem, amit a szakadó eső alól elbújva, egy bokor alatt ettem meg, hiszen az volt az otthonom és minden földi javam.

Mikor befogtak, azonnal kedveskedtem, játszottam és puszit osztottam, mert azt hittem, Te jöttél értem, de csak egy kennelt kaptam puha ágyikó helyett, ezért nagyon szomorú lettem...  Habár minden látogatónak örültem, aki az elmúlt hónapokban a telepen járt, de sajnos úgy sétáltak el mellettem, mintha ott sem lennék. Pedig azt hittem, hogy ha megmutatom, mennyire szeretem a kutyapajtikat is, tuti hazamehetek már végre, de sajnos nem így történt. És én nem értem, miért van ez így...

Mivel egyre több kutyussal bővül a hely, ahol élek, átkerültem egy másik társamhoz, Betyárhoz, így már ketten osztozunk egy lakrészen. Mondjuk, én ezt abszolút nem bánom, mert nagyokat játszok vele, hiszen tudod, én még igazán gyerek vagyok.  Kis méretem ne tévesszen meg, akár reggeltől estig is kirándulhatunk, de ha ahhoz van kedved, szunyókálhatunk órákat is egy csúnya, borongós napon.  

Nekem igazán mindegy, csak végre Veled lehessek. Egyetlen vágyam hazamenni végre a családomhoz. Aktív életet élő vagy kisgyermekes családban is helyt állok, megígérem.

Oltásom és chipem megvan, te viszont még hiányzol...