Dömper egy nagytestű, ivartalanított kan kutyus, akinek pontos korát és előéletét nem ismerjük. Januárban került a menhelyre, mert korábbi gazdája szerint harapás történt. Annyi biztos, hogy Dömper nem az a kutya, aki azonnal mindenkivel barátkozik: megválogatja, kit enged közel magához, ezért olyan gazdira van szüksége, aki ezt tiszteletben tartja.
Az első sétái még igazi erőpróbát jelentettek, húzott és rángatott, de már néhány alkalom után látványosan nyugodtabb lett. Az első hónap végére már szépen, laza pórázon sétált, ami jól mutatja, hogy tanulékony, figyelmes és jól formálható kutya.
Hosszú pórázon szeret futkározni a mezőn, lelkesen kutat, ás, felfedez, és nagyon élvezi a szabadságot. A vizet különösen imádja, a pancsolás az egyik nagy kedvence. Emellett játékos, motiválható, könnyen tanul, és megfelelő kezekben nagyon szépen fejlődik.
Más kutyákkal való összeszoktatása még nem történt meg, de séta közben egyre nyugodtabban reagál rájuk, agresszív viselkedést nem mutatott. Dömpernek tapasztalt, határozott, de szeretetteljes gazdi lenne ideális, aki tud vele foglalkozni, tanítani, és biztonságosan vezetni őt.
Kertes házba, kinti-benti tartással lenne számára a legjobb, ahol van tere mozogni, de közben családtagként is része lehet a mindennapoknak. Kutyaiskolában valószínűleg nagyon szépen fejlődne, és büszke lehetne rá a gazdája.

| Neme: | hím |
| Életkora: | év |
| Ivartalanított: | 2 |
| Születési dátuma | |
| Fajta | keverék |
| Színe | barna-fekete |
| Mérete | nagy |
| Természete | Megválogatja a barátait, de akit elfogad, azzal kedves, játékos és motiválható. Könnyen tanul, szeret sétálni, futkározni és pancsolni. Tapasztalt, határozott gazdit keres. |
| Egészségi állapota | oltott, chippelt, ivartalanított, |
Elhelyezkedés:
Pest vármegye - Budaörsi állatmenhely: 2045 Törökbálint, Hrsz: 097/98
Elérhetőségek:
Telefon: +36 70 601 6700
Facebook: https://www.facebook.com/budaorsiallatmenhely
Email cím: budaorsiallatmenhely@gmail.com
Weboldal: https://budaorsiallatmenhely.hu/
A szervezet további árvái: https://www.petpals.hu/budaorsi-allatmenhely
Sokat segítetek nekünk, ha jelzitek a menhely felé, hogy nálunk találtatok rá a kiszemelt állatra! Köszönjük - a PetPals csapata!
