Jenna

Kedves Naplóm!

Ez az első bejegyzésem, de remélem, hogy nem az utolsó...Remélem, hamarosan új fejezet kezdődik az életemben, és onnantól kezdve egy csomó jó dologról tudok majd beszámolni. Mondjuk, arról, hogy megismerkedtem valakivel! Egy gazdival! Aki a családjába fogad, és akivel boldogan élhetek majd hátralévő életemben... De sajnos addig, amíg ez a gazdi csak az álmaimban létezik, addig nem sok jóról tudok beszámolni.

Jelenleg egy borsodi ebrendészeti telepen élek. Egy szűkös, rácsos kennelben lakom, és ez még nem is a legrosszabb, ami valaha történt velem.

Emlékszem azokra az időkre, amikor még állni is alig volt erőm... Csont és bőr voltam, a bundám foltokban hiányzott, a testemet viszkető sebek borították. Éhesen, fázva feküdtem az erdőben, ahol kikötve otthagytak, és úgy éreztem, hogy senkinek nem számítok. Olyan volt, mintha lassan eltűnnék a világból – és senki nem venné észre...

Megváltás volt, mikor börtönbe, rácsok mögé kerültem, mert az itt töltött hosszú hónapok alatt szinte újjászülettem - hála egy angyalnak, aki hazavitt, és a kezdeti időkben ápolt.

Most már nem egy meggyötört, tönkretett kutya vagyok: meggyógyultam, újra erő van a testemben, fény a szememben.

De kedves Naplóm, még mindig hiányzik valami. Hiányzik egy gazdi az életemből. Az, aki végleg hazavisz. Aki mellett nem kell félnem, hogy egyszer megint magamra maradok. Az, aki majd minden este mellettem lesz, amikor lehunyom a szemem, és akit nagyon szerethetek.

Én készen állok. Addig is, míg értem jön a Gazdim, minden este le fogom írni ide nagy betűkkel:

NAGYON VÁROK RÁD!

NAGYON VÁROK RÁD!

NAGYON VÁROK RÁD!

NAGYON...

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1075677547932650&set=a.5036856599702094