Mázli

Sziasztok, én vagyok Mázli.

Bács-Kiskun megyéből írok nektek, a gyepmesteri telep rácsai mögül. Már 2-3 éve itt élek. Napról napra ugyanaz: hideg beton, rácsok és a vágy, hogy egyszer valaki értem jön. 

10 éves vagyok – az életem nagy része már mögöttem van, de még mindig reménykedem. Nem neveltek, nem tanítottak, a magam útját jártam, és talán ezért sem mindig tudom jól kimutatni, amit érzek. De higgyétek el, a szívem mélyén csak békére, nyugalomra és szeretetre vágyom.Egy olyan otthonra, ahol végre megöregedhetek méltósággal.

Erős, izmos kutya vagyok a korom ellenére is, de már nem a játék, hanem a csend és a biztonság lenne a legnagyobb ajándék számomra. Gyerekek mellé nem való vagyok, de egy türelmes, szerető gazdi mellett még sok boldog év várhatna rám.

Más kutyákkal sem vagyok mindig könnyű eset, de ha valaki érti a nyelvemet, megtalálhatjuk az utat egymáshoz.

Nem szeretnék itt meghalni, a rácsok mögött, egyedül. Szeretném megérezni, milyen, amikor valaki hazavisz, és a szemembe nézve azt mondja: „Mázli, most már biztonságban vagy.”