Félix

Hahó, világ! Félix vagyok, a láthatatlan kutya. És hogy miért vagyok láthatatlan? Magam sem tudom...Az életem eddig nem alakult túl jól. Volt egy gazdám, aki sajnos meghalt, így egyedül maradtam. Magamra hagyott a világ. Mikor még élt, én szobakutya voltam, sétálni jártam.

De mikor gazdim elhunyt, kitették a szűrömet, és egy borsodi szegregátumban kóboroltam, próbáltam túlélni a borzalmakat, amikkel nap, mint nap szembesültem.A szívemet mardosó gyász és a kegyetlenkedések, amikkel az utcán szembesültem, elvették a bizalmamat az emberekben...

Féltem tőlük, bujkáltam hogy ne is lássanak és ne bántsanak többet.Azt mondják, agresszív is voltam, de én egyáltalán nem ilyen vagyok, csak az állandó rettegés az életben maradásért, előhoz dolgokat a legjobb kutyából is...

Most egy borsodi ebrendészeti telepen vagyok, rácsok mögött élek. Nagyon, de nagyon vágyok rá, hogy legyen egy gazdim, egy szerető családom, de mégsem veszi észre senki a csillogó szemeimet és a mögötte rejlő reményt, hogy mennyire szeretnék tartozni valakihez!

Igaz, elsőre kicsit még félénk vagyok, ha új embert látok, de hamar megnyílok, ha kapok pár kedves szót vagy egy pici törődést... Mégsem kellek senkinek...

Biztos az a baj, hogy láthatatlan vagyok. De nem akarok az lenni!Vegyél észre, kérlek! Láss meg engem! Lásd meg a kedvességem, a szerető szívem és a bennem rejlő hű társat, akid lehetnék! Mert akkor nem lennék többé láthatatlan. Akkor végre Félix lehetnék, a te kutyád...

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1027535699413502&set=a.5036856599702094