Pó

Sziasztok, Pó vagyok, és nem tudom, hogyan tovább...

9 évig tartoztam valakihez. 9 évig hűséges társ voltam, csendes árnyék, vigyázó szem és odaadó barát. Tudtam, mit jelent egy gazda szeretete, az otthon melege, a megszokott napok biztonsága.

De egy napon minden összeomlott. A gazdám megbetegedett. Mozgáskorlátozott lett, és többé nem tudott gondoskodni rólam. Hiába kapaszkodtunk az utolsó percig egymásba, az élet kegyetlen volt velünk...

Most itt vagyok egy ebrendészeti telep rideg rácsai között, és nem értem, nem tudom, mi történik velem.

A zajok, a fények, a szagok, minden olyan idegen és ijesztő...Valaha boldog családtag voltam, most pedig egy senki kutyája vagyok, egy elfelejtett árnyék a kennelsor végén... Néha úgy érzem mintha nem kapnék levegőt, és megszakad a szívem... 

De még mindig itt vagyok. Még mindig van bennem hatalmas szeretet amit szívesen odaadnék valakinek. Még reménykedem, hogy valaki meglát engem, és esélyt ad nekem...

De nem tudom, meddig bírom ki. Nem tudom, mennyi időm van még.... Csak azt tudom, hogy nagyon szeretnék tartozni valakihez! 

Ha most olvasod a soraimat, kérlek… Gyere értem, mielőtt túl késő lesz.