Remény

Sziasztok, Remény vagyok, és kb. 1100 napja az otthonom egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ebtelepi kennel.  Ha minden egyes itt töltött napomért húztam volna egy strigulát a rácsra, már nem látnátok ki mögülem.  3 éve szedtek le egy láncról csontsoványan, de én akkor is csóváltam. Mert hát, mit tegyen az ember lánya, ha egyszer szeret élni...?

Jelenleg 5 éves vagyok, ivartalanított, chipes, oltott, és még mindig baromi kedves. Szeretem az embereket, a simogatást, a finom falatokat, és a fiú kutyusokkal is hamar megtalálom a közös hangot. A szukákkal... Hát, mondjuk úgy, hogy nem szeretem, ha más is fel akar próbálni koronát rajtam kívül.  Pórázon kicsit bizonytalan vagyok, de hamar belejövök – csak hát, 3 év alatt nem volt sok gyakorlat. Tudod, a kennel nem a Margitsziget.

A legnagyobb álmom? Egy társ. Nem kell kastély, nem kell aranytál, csak valaki, aki engem választ, és nem csak egy hétvégére. Aki nem ijed meg attól, hogy nem vagyok frissen vasalt kutya, de cserébe egy hús-vér, nem túl nagytermetű szeretetbomba. Már annyian jöttek-mentek körülöttem… de én csak néztem a rácsok mögül. És vártam.

Lehet, hogy ez most megváltozik?