Robin

Robin – Az öregúr, aki már túl sok naplementét látott a rácsok mögül...

Ő itt Robin, egy 7-8 év körüli, kedves, bolyhos kis öregúr, aki már túl régóta csak „van”, de nem igazán él. Egy ebrendészeti telepen húzza meg magát hosszú évek óta – csöndben, észrevétlenül… ahogy csak egy kisebb közepes testű, halk szavú papi tud. Nem tudjuk, mikor és hogyan került be. Az is lehet, hogy már rég elfelejtette ő maga is. Egy valamit viszont biztosan tudunk: Robin nem kér sokat. Nem nagy kertet, nem extrát, nem világkörüli utat. Csak egy csendes sarkot, ahol végre valaki az ő szemébe néz, és azt mondja: „Na gyere, öreg harcos, hazamegyünk.”

Nézz csak bele azokba a mogyoróbarna, békés szemekbe, nézd a megfakult csillogást… ott van minden – a magány, a remény, a hűség, és az, hogy ő még most is képes szeretni, annak ellenére, hogy őt régen elfelejtették. Robin a tökéletes társ lenne egy idősebb gazdinak – együtt szunyókálni a délutáni fényben, együtt sétálgatni egy pad felé, ahol aztán mindketten leülnek, és csak vannak. Mert néha az is elég. Ő nem kér sokat. Csak egy kis szeretetet, pár finom falatot, és a szíved egy apró darabját.