Timkó

Szia, itt Timkó, a nyurgalábú, nyurgafülű, nyurgapofijú srác, és én is, ahogy oly sokan, csodagazdira várok!

Hol is kezdjem életem elregélését... 3-4 éves lehetek, utcai kóborka voltam, olyan tizenkettő egy tucat külsejű. Lelkem-szívem csodálatos, de alig van olyan ember, aki a felszín alá lesne, és nem pusztán külső alapján döntene...  És ha még a fajtajellegűekre is szinte mindig borzalmas élet vár, akkor én mégis miben bízhatok...? Mert itt, ezen a vidéken alig van olyan szív, melyben irgalom támad fel egy szenvedő állat láttán, inkább a "pusztítsuk el" gondolat szökken szárba...

Én is kóbor kutya voltam. Egy város utcáit jártam, ahol ételt és szeretetet próbáltam koldulni, de hiába: ahogy valószínűleg babaként, úgy felnőttként sem kellettem senkinek. Aztán 2024. október elején befogtak, és pár pillantás múlva már ezen a Hajdú-Bihar megyei ebrendészeti telepen találtam magam, ahol azóta is élek. Itt is mindenki fél és retteg, hogy mit hoz a holnap, ki kel át a másvilágra, mert teltház van, és letelt a 45 napja...  Talán babakutyaként még szerettek gazdijam (ha egyáltalán voltak) a maguk módján, de aztán talán elszöktem vagy kidobtak jó messze az "otthonomtól", és mivel a chipolvasó nem csippant, így meg sem lehet kérdezni őket, hogy mi történt... És persze senki nem is keresett azóta sem... Már rég letelt az időm. Ha nem leszek gazdis vagy nem siet segítségemre egy elképesztően túlterhelt állatmentő szervezet, akkor... Akkor lehet, hogy bármelyik nap életem utolsó napja lehet.

Pedig emberekkel bájos, kedves és barátságos vagyok, más kutyákkal viszont nem tudni, hogy viselkedek, mert itt, ezen a telepen is folyton a kennelekben vagyunk, hiszen se séta, se játék, se mókakacagás nem jut nekünk, csak ez a néhány tenyérnyi hely - de én még elég fiatal vagyok, és pici odafigyeléssel, tanítással fantasztikus társa lehetnék bárkinek!  Biztosan nagyon szívesen látnék sokat a nagyvilágból, imádnék nagyokat kirándulni, mindent felfedezni, hiszen én még csak az élet tövises és kegyetlen oldalát láthattam eddig...

DE AZÉRT ÉN MÉG HISZEK A CSODÁBAN. Hiszem, hogy rám is vár a boldogság, új családom hamarosan rám talál, és olyan nagyon boldogok leszünk együtt!

Lelkem gyönyörű, szívem csordultig van szeretettel, ami csak arra vár, hogy valakire kiáraszthassam.  Talán néhány embernek nem vagyok különleges, mert külsőm "tucat", mert közepes testű lettem én, tehát nem picicuki, szőröm rövid, nem boholybárány... Ha csak úgy látnál a telepen, talán észre sem vennél. Elsétálnál mellettem.  Ezért minden éjjel némán pityergek, hogy bár valaki meglátná a felszín alatt a csodát.  De hátha. Hátha valaki most ad egy esélyt egy "láthatatlan" kutyának.

Oltásom van, chipet kaptam, ivartalanításon is átestem, úgyhogy ha Te is úgy érzed, én lehetek számodra a csupalélek IGAZI, akkor ne habozz írni egy szuper bemutatkozó levelet klassz képekkel a nokillhungary@gmail.com email címre, hogy együtt induljunk közös kalandokra - kéz a pracliban!