Bahía

Szia, itt Bahía, a szőrmókosan kedves, ölelni való kislány, és én is, ahogy oly sokan, csodagazdira várok! 

"Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?" - nos, erre könnyű a válasz ezen a vidéken, mert általában az ártatlan állatok fejét, oldalát, lábát találja meg...

Pedig ők csak élni szeretnének. Nem ők kérték ezt. Ők nem akarnak úgy élni, hogy folyton csak űzik őket...

Itt alig van olyan szív, melyben irgalom támad fel egy szenvedő állat láttán, inkább a "pusztítsuk el" gondolat szökken szárba...

Én is kóbor kutya voltam. Egy város utcáit jártam, ahol ételt és szeretetet próbáltam koldulni, de hiába: ahogy valószínűleg babaként, úgy felnőttként sem kellettem senkinek.

Aztán bemenekültem egy telepre, ahol állítólag kapdostam az emberek után, és pár pillantás múlva már ezen a Hajdú-Bihar megyei ebrendészeti telepen találtam magam, ahol azóta is élek.

Itt is mindenki fél és retteg, hogy mit hoz a holnap, ki kel át a másvilágra, mert teltház van, és letelt a 45 napja... 

Talán babakutyaként még szerettek gazdijam (ha egyáltalán voltak) a maguk módján, de aztán talán elszöktem vagy kidobtak jó messze az "otthonomtól", és mivel a chipolvasó nem csippant, így meg sem lehet kérdezni őket, hogy mi történt...

És persze senki nem is keresett már lassan 2 éve...

Már rég letelt az időm. Ha nem leszek gazdis vagy nem siet segítségemre egy elképesztően túlterhelt állatmentő szervezet, akkor...

Akkor lehet, hogy bármelyik nap életem utolsó napja lehet.

Tiktak. Tiktak. Tiktak. 

Pedig emberekkel bájos, kedves és barátságos vagyok, más kutyákkal szoktatható vagyok, bár itt, ezen a telepen is folyton a kennelekben vagyunk, hiszen se séta, se játék, se mókakacagás nem jut nekünk, csak ez a néhány tenyérnyi hely - de én még elég fiatal vagyok, és pici odafigyeléssel, tanítással fantasztikus társa lehetnék bárkinek!

Biztosan nagyon szívesen látnék sokat a nagyvilágból, imádnék nagyokat kirándulni, mindent felfedezni, hiszen én még csak az élet tövises és kegyetlen oldalát láthattam eddig... 

DE AZÉRT ÉN MÉG HISZEK A CSODÁBAN. Hiszem, hogy rám is vár a boldogság, új családom hamarosan rám talál, és olyan nagyon boldogok leszünk együtt!

Lelkem gyönyörű, szívem csordultig van szeretettel, ami csak arra vár, hogy valakire kiáraszthassam.

Talán néhány embernek nem vagyok különleges, mert külsőm "tucat", már 4-5 év körüli lehetek, tehát nem elég fiatal, közepes testű, tehát nem picicuki.

Ha csak úgy látnál a telepen, talán észre sem vennél. Elsétálnál mellettem.

Ezért minden éjjel némán pityergek, hogy bár valaki meglátná a felszín alatt a csodát.

De hátha. Hátha valaki most ad egy esélyt egy "láthatatlan" kutyának.

Oltásom van, chipet kaptam, ivartalanításon is átestem, úgyhogy ha Te is úgy érzed, én lehetek számodra a csupalélek IGAZI, akkor ne habozz írni egy szuper bemutatkozó levelet klassz képekkel a nokillhungary@gmail.com email címre, hogy együtt induljunk közös kalandokra - kéz a pracliban!