Bobo

Bobo, a bohókás macifiú

Bobot egy temetőben találták, ahol már ki tudja, mióta élt. Vajon mikor vált számára otthonná az a hely, ami sokaknak csak a fájdalmat és a gyászt jelenti...? Nehéz megmondani... Előéletét nem ismerjük, de talán ekképpen festhetett...
Egyszer nem is olyan régen élt egy idős házaspár. Lehet, hogy boldogok voltak, megszokták egymást, szerényen éldegéltek aprócska házukban. A gyerekek, az unokák jöttek látogatóba, nem olyan sűrűn, ahogy szerették volna, de azért nem lehetett okuk panaszra. Egy napon azonban a nagypapa nem ébredt fel többé, és nagymama egyedül maradt a házban. A fiatalok aggódtak érte, nagy a kert, messze van mindentől, mi lesz így vele? Még csak szólnia sincs kihez... Majd felcsillantak a szemek, van megoldás: szerezni kell egy kutyát, aki majd a társasága lesz, és megvédi a nagymamát, elriasztja a betörőket is! De ehhez egy nagyobb testű házőrző kell, nem holmi incifinci öleb!

Pont születtek a szomszédban kölykök, az anya pont jó méretű volt, tökéletes lesz! Mikor legközelebb látogatóba mentek, vitték Bobot is, és a házba belépve így kiáltottak: "Meglepetés, anyuka, nézze, mit hoztunk magának!" Nagymama hümmögött, dünnyögött, próbált örömöt színlelni, hisz jót akartak gyerekek...! Így aztán Bobo maradt.

Nőtt-nődögélt, volt feladata, büszkén járta keresztül-kasul birtokát, így aztán mondhatjuk, hogy boldog volt, hisz más életet nem ismert. Ám egyszer a nagymama elutazott, és bár a szomszédok hébe-hóba ránéztek, Bobo nagyon szomorú volt. Mikor végre hazatért a gazdi, Bobo olyan boldog volt, majd kibújt a bőréből, a nagymama nyakába ugrott, és bekövetkezett a baj - a gazdi elesett, és nem bírt felállni! Bobo nagyon megijedt, hisz nem akart ő rosszat, ő csak nagyon örült a viszontlátásnak! 

A baleset miatt összeszaladt a fél falu, jöttek a gyerekek is, és megszületett a konszenzus, hogy Bobo rossz kutya, mennie kell innen! Bobo hiába csúszott-mászott a földön, esdekelt, hogy ne vigyék el, könyörület nem volt senki szívében... Egy messzi árokparton kirakták, majd elviszi a sintér, vagy elütik, de mindegy is, rájuk elég bajt hozott már... És Bobo utcakutya lett. 
Aztán egy önkormányzat segítséget kért számára, természetesen elmentünk érte, és már akkor kölcsönös imádat alakult ki.  Facebookon meghirdettük, és csoda történt: valaki jelentkezett is, hogy szeretné ezt a szomorú szemű szépséget örökbefogadni! De korán örültünk, nem sikerült, Bobo mégsem kellett... Így azóta is nálunk él.

Hipercuki kutyafiú, aki egyszerűen odavan mindenkiért, mindene az ember és a simogatás, olyannyira, hogy amikor kijöhet a kennelből, a futkározása úgy fest, hogy tesz egy kört galoppmozdulatokkal, majd bumeráng módra visszatér, és simiturnéra indul, hogy mindenki, aki szabad kézzel rendelkezik, legyen oly jó, és simogassa, szeretgesse őt. Jól kijön más kutyákkal, egyszóval maga a tökély! Minden porcikájából kedvesség árad, így képtelenség nem odalenni érte. Mihamarabb szeretnénk egy csodálatos családban látni őt, ahol kedvére kényeztethetik majd! 

Facebook adatlapja: https://www.facebook.com/photo/?fbid=630634362433027&set=a.566463105516820