Desiré…
A neve azt jelenti: „vágyott”, „óhajtott”, „nagyon szeretett”.
Mi pedig teljes szívünkből reméljük, hogy ez a csodálatos bull kislány hamarosan valóban valaki legnagyobb kincse lesz.
Desire mindössze 3 éves, mégis túl sok fájdalmon ment már keresztül.
A miskolci gyepmesteri telepre utcai kóbor kutyaként került be. Zömök kis teste és logó emlői szomorú történetről mesélnek – valószínűleg egész eddigi életét a folyamatos fialás és a kölykökről való gondoskodás töltötte ki. Ismét egy ártatlan lélek, akit kihasználtak.
És mégis…
Desire nem haragszik az emberekre.
Borzalmas előélete ellenére egy végtelenül ragaszkodó, jámbor, emberbarát kislány. Kedves, bújós, mosolygós kutyus, aki minden simogatásért és jó szóért hálás. Nyílt napos sétáin gyönyörűen viselkedik, szépen sétál pórázon, élvezi a szabad mozgást és az ember közelségének minden pillanatát. Sokszor azonnal hanyatt vágja magát egy kis pocaksimi reményében.
Finom falattal jól motiválható, kutyákkal nem domináns.
Olyan kevésre vágyik: egy biztonságos otthonra, egy szerető gazdira, egy kis figyelemre. Cserébe odaadja hatalmas szívét és minden szeretetét.
Megígértük neki, hogy megkeressük számára a legjobb családot.
Mert Desire megérdemli, hogy végre szeressék!
És soha többé nem kerülhet rossz kezekbe.
Hiszünk benne, hogy az új neve szerencsét hoz számára, és hamarosan ő is egy nagyon vágyott, nagyon szeretett gazdis kutyus lesz.
Videók:
https://www.facebook.com/100003188212561/videos/pcb.25443808875308703/1381901569985349
https://www.facebook.com/100003188212561/videos/pcb.25443808875308703/1172995001654546

| Neme: | nőstény |
| Életkora: | 3 év |
| Ivartalanított: | 0 |
| Születési dátuma | 2022.09.01 |
| Fajta | keverék |
| Színe | világosbarna |
| Mérete | 19 kg /kis-közepes termetű |
| Természete | Kedves, okos, ragaszkodó kutyus. |
| Egészségi állapota | oltott, chippelt |
Elhelyezkedés:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Miskolc (gyepmesteri telep)
Elérhetőségek:
Telefon: Kérjük, hogy elsődlegesen az alapítvány facebook oldalán, privát messenger üzenetben, vagy pedig e-mailben jelentkezzenek az érdeklődők egy rövid bemutatkozó levéllel.
Facebook: https://www.facebook.com/mmealapitvany
Email cím: miskolcimasodikesely@gmail.com
További állatai a szervezetnek: https://www.petpals.hu/miskolci-masodik-esely-allatvedo-alapitvany
Sokat segítetek nekünk, ha jelzitek a szervezet felé, hogy nálunk találtatok rá a kiszemelt állatra!
Köszönjük - a PetPals csapata!
