Kutya

Karlos/Káosz

Karlos, vagy ahogy sokan ismerik, Káosz, egy kb. 4 éves, erős, sportos testalkatú fiú kutya, akinek az élete nem indult könnyen. Egykor benti kutyaként élt idős gazdája mellett, ám gazdája halála után egyik napról a másikra az utcára került, majd végül a miskolci gyepmesteri telepre.

A bezártság és a bizonytalanság eleinte nagyon megviselte - nem értette, mi történik vele, miért kerültek köré rácsok, és miért lett hirtelen egy rideg kennel az otthona -, de idővel elkezdett megnyílni az emberek felé.
Megmutatta valódi énjét: egy kedves, figyelmes, barátságos kutyát, aki könnyen tanul, jól motiválható, ismeri az alap vezényszavakat, és nagyon szeretne megfelelni. Imádja a vizet, szeret pancsolni, játékos, okos és jól együttműködik az emberrel.

Közel három év várakozás után végre gazdijelölthöz került, de az öröm sajnos nem tartott sokáig. Kiderült, hogy Karlos karakteres kutya, aki szereti a saját terét, és ha valami nem tetszik neki, azt egyértelműen jelzi. Nem öleb típus, hanem olyan társ, aki következetes, türelmes és határozott gazdit igényel.

Jelenleg rehabilitáción vesz részt a Gödöllői kutyaiskolában, ahol szépen fejlődik, tanul és egyre magabiztosabbá válik. Nyugodt kutya mellé mehet, kisgyermekes családba viszont nem ajánlott.

Karlos egy okos, érzékeny és hűséges kutya, aki nem tökéletes, de rengeteg szeretetet és bizalmat tud adni annak, aki megérti őt, és tiszteletben tartja a határait.
Olyan gazdit keresünk számára, aki végre megmutatja neki, milyen érzés igazán hazatérni.

Videók:
https://www.facebook.com/reel/27186514120965384
https://www.facebook.com/reel/656053737534575

bővebben
bezár
Jelenlegi lakhelye:
Karlos/Káosz
További tudnivalói
Neme: hím
Életkora: 4 év
Ivartalanított: 0
Születési dátuma 2021.10.01.
Fajta keverék
Színe trikolor (fekete/világosbarna/fehér)
Mérete 22,8 kg / kis-közepes termetű
Természete Okos, érzékeny, hűséges kutya, aki egy következetes, türelmes és határozott gazdit igényel.
Egészségi állapota Oltott, chippelt
Örökbefogadása

Elhelyezkedés:
Pest megye - Gödöllő (panzió)

Elérhetőségek:
Telefon: Kérjük, hogy elsődlegesen az alapítvány facebook oldalán, privát messenger üzenetben, vagy pedig e-mailben jelentkezzenek az érdeklődők egy rövid bemutatkozó levéllel.
Facebook: https://www.facebook.com/mmealapitvany
Email cím: miskolcimasodikesely@gmail.com

A szervezet további árvái: https://www.petpals.hu/miskolci-masodik-esely-allatvedo-alapitvany

Sokat segítetek nekünk, ha jelzitek a szervezet felé, hogy nálunk találtatok rá a kiszemelt állatra!

Köszönjük - a PetPals csapata!

Fotók