Szotyi

SZOTYI nagyon szeretne egy végleges családot!

Szotyi nem igazán szép, talán ez az oka, hogy élete a gyepmesteri
telepen indult. Onnan egy év elteltével fogadta örökbe egy nagyon
szerény körülmények között élő, nagyon idős házaspár, egy
aprócska poros udvarra.

Szotyi ott élt hat évig, magányosan. Sétálni sohasem volt.
Kezdetben még voltak csirke barátai. Az elején még hozzászóltak a
gazdik, de a betegség lassacskán ágyhoz kötötte őket, így egyre
kevesebb figyelem jutott a kis fekete kutyusra. Szotyi az utolsó fél
évben már egyedül vigyázott a kis házra és a poros udvarra.

Szotyi rántott levesen és beáztatott kenyéren élt, míg a falu
polgármestere el nem kezdte etetni.

Szotyi nem nagyon találkozott se emberrel, se kutyával, se macskával.

Szotyi naphosszat szomorúan üldögélt, vágyakozva nézett ki meleg
kis gombszemeivel a nagyvilágba.

Márciusban elhoztuk. Akkor úgy gondoltuk, egy ilyen megtört lélekkel
nem nagyon lehet mit kezdeni.

De Szotyi hamar megtanulta, milyen falkában élni. Szotyi most rohangál,
rendezkedik, intézkedik, cukiskodik.
Barátkozási stílusa más kutyák irányába sajátos: szapora
szökdécseléssel és sajátos halálhörgés szerű hangokkal jár, de
a jelenlegi három kutyatársa ennek ellenére nagyon jól kijön vele.
Vendég kutyákkal is kedves.

Szotyi néhány hét alatt vált teljes értékű, boldog kutyává.
Mondjuk szebb nem lett. De nagyon aranyos, nagyon kedves, nagyon vicces.

Nem mindenki születik szépnek. Nem mindenki születik jó helyre. Nem
mindenkinek jut ki, hogy szeressék.

Szotyi viszont az utóbbit nagyon megérdemelné. Kilenc éves,
fekete, szálkás szőrű, kisméretű, karikalábú, hordótestű,
bulldog-terrier-pumi keverék kislány ivartalanítva, oltva,
féreghajtva várja ideiglenes befogadóját, vagy álomgazdiját.